Egyszerűsödik a közös agrárpolitika
Az Európai Bizottság célkitűzéseinek megfelelően 2012-re 25 százalékkal csökkenhetnek az adminisztratív terhek a mezőgazdaságban - adja hírül az unió hivatalos honlapján.
Az elmúlt három és fél évben a közös agrárpolitikát (CAP) illetően több olyan intézkedés is született, amely a mezőgazdasági termelőket, az élelmiszeriparban működő cégeket és a nemzeti közigazgatásokat terhelő bürokráciát csökkenti és hatása várhatóan több millió euróval mérsékli az éves költségeket, hozzájárulva az európai mezőgazdaság versenyképesebbé tételéhez. A bizottság 2005 óta dolgozik a CAP egyszerűsítésén, cselekvési tervének keretein belül már több száz elavult jogszabályt helyeztek hatályon kívül, az engedélyköteles esetkörök száma az import terén 500-ról 65-re csökkent, az export terén pedig csupán 43 esetben maradt fenn az engedélykötelezettség. Csak az utóbbi intézkedés 7,4 millió euró megtakarítást jelent a jövőben. Az egységes közös piacszervezés elfogadásával a 21 egyedi piac közös szervezését egyetlen piacszervezés váltja fel, ezáltal a vonatkozó cikkek száma 920-ról nagyjából 230-ra csökken. Az elmúlt három évben javult a jogalkotási gyakorlat is, csakúgy, mint az informatikai rendszerek, ezek jobb kihasználása további 400 millió euró megtakarítást jelentene. A jövőbeli tervek közt szerepel a megfeleltetési szabályok ésszerűsítése, a jogszabályok rendszeresebb felülvizsgálata és az EU minőségpolitikáját érintő módosítások bevezetése is, csakúgy, mint a tisztviselők továbbképzése.
Vissza a hírekhez