Tizedével zsugorodik a mezőgazdaság
Jövőre már nem tudja rontani a hazai gazdasági teljesítményt a mezőgazdaság, ugyanis a viszonyítási alap - vagyis a mostani év - átlagos eredményt hoz. A tavalyihoz képest 5-10 százalékos visszaesésre lehet számítani.
Várható volt, hogy az agrár GDP csökken az idén, ebben nagy szerepe volt a tavalyi magasabb bázisnak. A mezőgazdaságban megszokott a termeléshullámzás, Magyarországon pedig az utóbbi években kifejezetten komoly kilengéseket okozott az időjárás, a mostani csökkenésnek lényegében nincs köze a válsághoz. Az eddigi kibocsátási adatok alapján azonban a tavaszinál kedvezőbb kép rajzolódik ki: 2009 átlagos agrárév lesz - mondta a Napi Gazdaságnak Szabó Márton, a Kopint-Tárki vezető kutatója. A múlt év kivételesen jó volt az agrárium számára, és az eredményei több mint 50 százalékkal múlták felül a 2007-es katasztrofális termésű esztendőt.
A kutató nyár eleji prognózisában még 10-15 százalékosra becsülte a mezőgazdaság idei kibocsátásának mérséklődését, most úgy véli: 5-10 százalék közötti lehet a csökkenés. Mivel az idén nem nő érdemben az uniós agrártámogatások összege, ez sem javít a szektornak a teljes GDP-hez való várható hozzájárulásán. Az eddigi adatok alapján az ágazat az első félévben mintegy fél százalékkal csökkentette a GDP-t. Az agrárium a bruttó hazai termékhez mintegy négy százalékkal járul hozzá - ez az idén emelkedhet a gazdaság zsugorodása miatt.
A következő félévben elsősorban a búza, a repce terméskiesése és a sertéságazat problémái miatt továbbra sem várható jelentősebb javulás a mutatókban - mondta Szabó. A kutató szerint jövőre, átlagos időjárás esetén az idei eredményekhez hasonlóan alakulhat a szektor kibocsátása és hozzájárulása a nemzeti össztermékhez. A reálkeresetek romlása miatt nem várható, hogy a belföldi fogyasztásban komolyabb javulás legyen, az exportkereslet pedig előreláthatólag nem élénkül annyira, hogy a belpiaci visszaesést ellensúlyozza
Szabad Föld Online
Vissza a hírekhez